Stephen King: Dolores (Budapesti Kamaraszínház, 2008. október 30.)

Miért megy el valaki egy Stephen King adaptációra, főleg ha annak egy kamaraszínház ad otthont? Mi másért, mint valaki kedvéért. Én gimnáziumi legjobb barátomat akartam meglepni ezzel, aki a türrös négy év során több Stephen King művel ajándékozott meg - valószínűleg magamtól a mai napig sem sikerült volna önként választanom életművéből, lévén távol állnak tőlem az ilyen jellegű írásművek. De barátom, P. nem hagyta, hogy fellengzősen beskatulyázódjam az underground vonulat papírkötésben megjelent, perverz klasszikusokat szorongató hippi-kópiájaként és kinyitotta nekem S.K. munkásságának rettegéssel átitatott szelencéjét. Így olvastam a Dolorest, majd megnéztem filmen, s így sodortam magam a színházi előadásra is. Pusztán az emlék, egy régi, fontos barátság előtti tiszteletadás kedvéért.
Az előadás még Stephen Kinget is sokkolná, pedig ő legalább könyveiben sokat megélt. Igaz, hogy olyan alkotása nincs, amelyben arra kényszerítenek egy párt, hogy egymás után rosszabbnál rosszabb színpadi műveket nézzenek végig, majd amikor már átlendültek a holtponton és a pocsékban is találnak élvezetet, megszakad a folyamat és nekik kell a színpadra állniuk, hogy eljátszhassák az addig látott összes rettenetet egy következő szenvedni ítélt pár számára. Pedig megírhatná. A Budapesti Kamaraszínház Dolores előadása lehetne az első a sorban.
Kínkeservvel lehet csak végignézni, annyira töredezett (apró snittekből áll, közben zene és sötétség), annyira túlzóak a gesztikulációk, életszerűtlen a beszéd, fals a szereplők közötti viszonyrendszer, erőtlenek az interakciók és legfőképpen kidolgozatlanok, elnagyoltak az egyes szereplők. A színészek tétován csinálnak valamit, de kötve hiszem, hogy a rendezői koncepció részét képezte a színészek instruálása, inkább csak a projektoros "mekkora ötlet" megvalósítására fordított időt merném egy teljesítés-igazoláson láttamozni. Azon dolgoztak, dolgozott. De sajnos csak azon. A többi a szemnek és a közönségnek láthatatlan maradt. Méginkább nézhetetlen. Ex-kingista P. szemét lesütve, sokszor elfordított fejjel szenvedte végig velem a darabot. Sikerült megkoronáznom a tiszteletadást egy igazi gagyival. Gratulálok magamnak, remek ajándék volt. Sajnálom.