2008. október 4., szombat

Mark Haddon: Valami baj van


A kutya különös esete az éjszakában című könyv szerzője ismét nagyot alkotott. A stílus kiszámíthatóan pontos, mondanivalóval bőven felszerszámozott, mégis könnyed, bárhol olvasható és bárki által befogadható. Ebben rejlik a legnagyobb erénye, ezért olyan nehéz letenni, s ezért kell elovasni is. Meg azért, mert kellően rövid fejezetekre tagolódik, tehát bátran és lelkiismeret-furdalás nélkül elővehető akár munkába menet.

Emellett a családregény minden szála szépen elvarrt, megkomponált, pont annyi drámaiságot, abszurditást felvonultatva, ami inkább a "nem valós" oldalra billenti a hősöket, de pont ezért mégiscsak azonosul velük így vagy úgy az ember, hiszen a karakterek a mából formáltak. Korunk hétköznapi témái: a rák, a házastársi hűtlenség, az egyedülálló anya, a rossz párválasztás, a homoszexualitás - mind-mind fókuszba kerülnek a Hall család történetén keresztül.

George, a nyugdíjas főhős egy foltot fedez fel önmagán, melyet - az orvos egyéb diagnózisa ellenére - rákként azonosít. Eköré a momentum köré fonódik az ő története: a félelmei, a rettegés tudatmódosító hatása, a szürreálisba átcsapó cselekvéssorok. Együttérzünk vele, megértjük, s közben hisszük, hogy velünk nem történhet meg. De sajnos a hit a megtörténés elkerüléséhez nem elég, a psziché kényes dolog nálunk, húsvér embereknél is. Ugyanúgy félünk azonosítani egy "betegségszerűséget", majd igyekszünk elkerülni az orvossal való találkozást, mint Mr. Hall, aztán amikor mégis betesszük lábunkat a fertőtlenítőszagú szentélybe, s a minket koporsó felé taszigálónak vélt rettenetet elintézi az orvos egy "ekcémával", akkor a várt megkönnyebbülés helyett inkább a bizalmatlanság, az orvostudományban való megingás következik. Ugye ismerős mindenkinek? Mi is mindannyian Mr. Hallok vagyunk legbelül, mint ahogy férjüket megcsaló feleségek, homoszexuálisok és gyermeküket egyedül nevelő, anyagi-érzelmi biztonságot kereső családanyák is.

Keserédes elmúlás-regény, a széthulló család, a felgyorsult világban megoldhatatlan örökérvényű jelenések - Haddon hétköznapi története a maga sci-fibe hajló elhajlásaival az olvasót biztonsággal, profizmussal és megbízhatóan vezeti végig az irodalom ösvényén. Follow the yellow brick road. Valahogy így. Követe(le)ndő.


(Mark Haddon: Valami baj van, Európa Könyvkiadó, 2008.)

Nincsenek megjegyzések: