Pontosan arról szól, annyit nyújt ez a darab, mint amiért nem nézek tévét. Büntetésből, ha már akarattal lemaradok a kereskedelmi tévék show-műsorairól, színházban kellett egyet végigélnem. Mentségükre legyen mondva, hogy meg sem próbálták elhitetni, hogy ők jobban, jobbat tudnak.
Mucsi Zoltán és Csákányi Eszter késnek. Késnek és zajosan, számonkérően, olyan jó kis "műveletlen" magyarosan érkeznek, hiszen ők nyertek. Nyertek és azért jöttek (vágányzár miatt késve - hogy legyen egy kis számomra "szakmai" vetülete is az estének), hogy átvegyék a nyereményt. Persze még ők sem mehetnek azonnal a színpadra, előbb helyesen kell válaszolni a kvízkérdésekre. Eltöprengek azon, miközben a rettentően bonyolult (tényleg!), majd kontrasztos váltásként rettentően egyszerű kérdéseket hallgatom, hogy mi lenne, ha valaki gyorsabban válaszolna (válaszolt volna) mindkét kérdésre a mi álompárunknál, a darab Császárainál. Akkor rögtönözni kényszerülnének, akkor hitelesebbek lennének és akkor kibújhatna, megcsillanhatna a tényleges színészi képesség. Mert akkor máshogy kellene Esztert "táncba vinni".
A profikkal versenyző amatőr pár - dr. Kotász (ez humoros, szeretem az ilyet, a Tanú hóhérja is a színpadra kerül, persze ha ez a tényleges neve, elnézést a képzettársításért) és Emese (ő tutira az igazi nevét adta meg) - aranyosak, szerepelnek, hozzáadnak a darabhoz. Ha nem lennék Mucsi Zoltánnal szemben oly' nagyon elfogult, lehet, hogy követelném is, hogy ők maradhassanak a színpadon. Ők vajon meddig bírnák a Holdon? Nekik elhinném. Akármeddig is. Ők halandók, közülünk valók. Én néma vagyok és láthatatlan - hamuvá porladnék, ha fel kéne mennem egyszer a színpadra. Alkalmatlan vagyok a szereplésre. Irigylem is dr. Kotászt és Emesét, de egyben köszönöm is nekik, hogy ilyen könnyedén, kedvesen voltak jelen. Helyettem is.
A darab nem túl mélyenszántó, de vicces. Még én is nevetek, pedig humoros előadások célközönségeként általában elbukom. Mucsi ex-alholista, munkanélküli, felesége által irányított, a haverok-kártya-Tarján bűvháromszögben létező, azon kívül sajnálandóan mulatságos, esetlen figurája bravúros, de Mucsinak ez igazából nem kihívás... Maradok a Philoktétész-mélységű alakításainál. Csákányi Eszter tényleg lehetne Kodály-módszerrel oktató, munkanélküliségében is "dolgozó" énektanár, bár a szerepnek sztereotípiákba lóg a "lába", s ezen nem könnyít a ruha, a kellékek és még a smink sem. Kevesebb több lett volna - alapigazság. A rendező nem bízott a színészében, ezért csinált belőle karácsonyfát? Pedig Csákányi Eszter ezt az elvárt szintet eljátszotta volna akár egy krumpliszsákba öltözve is. Hitelesen.
Katona László droidja (Mucsi karaktere szerint "tuborg"-ja) és Scherer Péter Priblik Olivérje a színpadon létező további két szerep, róluk is meg kellene emlékeznem. Csak nem nagyon tudok. Scherer Péterről nem tudom eldönteni, hogy épp színész-e vagy épp nem. Katona László pedig a művelődés-szervezői bevallás előtt robot. Egy robotszerű robot, aki csak egyszer zökken ki rendezői utasításra robot-világából: akkor meg is állapítom, hogy kimondottan kedvemre való a teste, melyet egy sztriptíz keretein belül villant meg Császárnét elcsábítandó. Magamban némán követelem, hogy legyenek vetkőző(s) nagymonológok is a Holdon, ez belefér, ebbe a darabba ez is beleférne. Nem lenne meghökkentőbb, majd bosszantóbb, mint a Republik 67-es út slágerének folyamatos fel-felcsendülése.
Miről szól a darab? Nézze meg mindenki magának. Magyar a Holdon. Féljünk, de merjünk! Akkor nem érhet csalódás.
Mucsi Zoltán és Csákányi Eszter késnek. Késnek és zajosan, számonkérően, olyan jó kis "műveletlen" magyarosan érkeznek, hiszen ők nyertek. Nyertek és azért jöttek (vágányzár miatt késve - hogy legyen egy kis számomra "szakmai" vetülete is az estének), hogy átvegyék a nyereményt. Persze még ők sem mehetnek azonnal a színpadra, előbb helyesen kell válaszolni a kvízkérdésekre. Eltöprengek azon, miközben a rettentően bonyolult (tényleg!), majd kontrasztos váltásként rettentően egyszerű kérdéseket hallgatom, hogy mi lenne, ha valaki gyorsabban válaszolna (válaszolt volna) mindkét kérdésre a mi álompárunknál, a darab Császárainál. Akkor rögtönözni kényszerülnének, akkor hitelesebbek lennének és akkor kibújhatna, megcsillanhatna a tényleges színészi képesség. Mert akkor máshogy kellene Esztert "táncba vinni".
A profikkal versenyző amatőr pár - dr. Kotász (ez humoros, szeretem az ilyet, a Tanú hóhérja is a színpadra kerül, persze ha ez a tényleges neve, elnézést a képzettársításért) és Emese (ő tutira az igazi nevét adta meg) - aranyosak, szerepelnek, hozzáadnak a darabhoz. Ha nem lennék Mucsi Zoltánnal szemben oly' nagyon elfogult, lehet, hogy követelném is, hogy ők maradhassanak a színpadon. Ők vajon meddig bírnák a Holdon? Nekik elhinném. Akármeddig is. Ők halandók, közülünk valók. Én néma vagyok és láthatatlan - hamuvá porladnék, ha fel kéne mennem egyszer a színpadra. Alkalmatlan vagyok a szereplésre. Irigylem is dr. Kotászt és Emesét, de egyben köszönöm is nekik, hogy ilyen könnyedén, kedvesen voltak jelen. Helyettem is.
A darab nem túl mélyenszántó, de vicces. Még én is nevetek, pedig humoros előadások célközönségeként általában elbukom. Mucsi ex-alholista, munkanélküli, felesége által irányított, a haverok-kártya-Tarján bűvháromszögben létező, azon kívül sajnálandóan mulatságos, esetlen figurája bravúros, de Mucsinak ez igazából nem kihívás... Maradok a Philoktétész-mélységű alakításainál. Csákányi Eszter tényleg lehetne Kodály-módszerrel oktató, munkanélküliségében is "dolgozó" énektanár, bár a szerepnek sztereotípiákba lóg a "lába", s ezen nem könnyít a ruha, a kellékek és még a smink sem. Kevesebb több lett volna - alapigazság. A rendező nem bízott a színészében, ezért csinált belőle karácsonyfát? Pedig Csákányi Eszter ezt az elvárt szintet eljátszotta volna akár egy krumpliszsákba öltözve is. Hitelesen.
Katona László droidja (Mucsi karaktere szerint "tuborg"-ja) és Scherer Péter Priblik Olivérje a színpadon létező további két szerep, róluk is meg kellene emlékeznem. Csak nem nagyon tudok. Scherer Péterről nem tudom eldönteni, hogy épp színész-e vagy épp nem. Katona László pedig a művelődés-szervezői bevallás előtt robot. Egy robotszerű robot, aki csak egyszer zökken ki rendezői utasításra robot-világából: akkor meg is állapítom, hogy kimondottan kedvemre való a teste, melyet egy sztriptíz keretein belül villant meg Császárnét elcsábítandó. Magamban némán követelem, hogy legyenek vetkőző(s) nagymonológok is a Holdon, ez belefér, ebbe a darabba ez is beleférne. Nem lenne meghökkentőbb, majd bosszantóbb, mint a Republik 67-es út slágerének folyamatos fel-felcsendülése.
Miről szól a darab? Nézze meg mindenki magának. Magyar a Holdon. Féljünk, de merjünk! Akkor nem érhet csalódás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése