A járatom délután indult, így a délelőttöt nyugodtan tevékenykedve a "gyárban" töltöttem, amikor jött az sms Ruditól - van-e kedvem este operába menni. Naná, hogy van - gondoltam, aztán egyből arra is, hogy kedvem van, viszont operához illő ruhám nincs. Sebaj, egyszer élünk, a munka-elegánsban talán nem veszik fejem még Frankfurtban sem. Pozitív visszajelzésem után már csak pontosan kellett érkeznie a járatomnak - ez nem így történt, tehát rohanásba váltott onnantól a kellemes esti program. Pozitívumként egyetlen dolgot ki kell emelnem az utazás és az opera közötti időszakból- amellett, hogy a taxiban egy fékezés során sikerült úgy bevágnom a lábam, hogy a térdem belilult (!), de legalább nem tört el semmim - kedvenc frankfurti boltomban sikerült opera-kompatibilis ruházatra szert tennem.
Az előzetes tervek szerint úgy volt, hogy Rudi megveszi a jegyeket, én odaesek negyed hétre, iszunk valamit és szórakozunk. (Azt, hogy mit fogunk látni, a történet ezen szakában még nem tudtam.)
Ehhez képest negyed hétkor Rudi még nem volt sehol, viszont addigra megtudtam, hogy Bizet A gyöngyhalászok című operájához lehet majd szerencsénk, ráadásul a híres karmester, Christoph Poppen (http://www.christophpoppen.com/) vezényletével. Hosszú sorok kígyóztak a pénztárnál, de én abban a tudatban várakoztam a bejárat előtt, hogy kedves kollégám már régen bejegyesített minket estére - hiszen ellenkező üzenetet nem kaptam.
Fél hétkor kezdtem aggódni, mivel nem jelentkezett, így felhívtam. Kiderült, hogy jegy még nincs, illetve hogy Rudi nem is jó helyen várakozik, így abban maradtunk, hogy beállok a sorba és reménykedünk, hogy sikerrel járunk, ha pedig nem, akkor elmegyünk vacsorázni és megbeszéljük a másnapi egyeztetés néhány napirendi pontját.
Hét előtt pár perccel kerültem sorra, alig pár jegy volt még - borzalmas helyre, gyakorlatilag a zenekar mögé. A pénztárosnő ennek ellenére udvariasan feltette a kérdést, hogy melyik oldalra parancsolok jegyet vásárolni. A helyzet komolyságát mérlegelve a bal zenekar-hátnéző emelvényre böktem és máris boldog tulajdonosa lettem két akusztikailag és vizuálisan is keveset ígérő jegynek, ráadásul megleltem Rudit is.
A helyünk felé igyekezve azonban a jegyszedők egy újratervezést nyomtak az addig sem különösebben programszerű történésekbe, ugyanis a mi helyünkre nem lehetett leülni, onnan a későbbiek során egy ária volt hivatott az égbe szárnyalni - nyilvánvalóan a mi hathatós segítségünk nélkül. Kezdtem megijedni, hogy végül mégis vacsorázni leszek kénytelen, de a jegyszedő hölgy gondolkodás nélkül kicserélte a jegyünket: kettő darab, a földszint 9. sorának közepére szóló jegyre.
Óriási élmény volt. A gyöngyhalászok barátság- és szerelmi története az egész testemet átjárta, betöltötte. Egyetlen dolog zavart csupán: vagy elindultam a süketülés rögös útján vagy a frankfurti operának meglehetősen "dongás" az akusztikája, néha egészen pince-hangulatúvá verődtek a hangok a teremben. Cáfoljon vagy erősítsen meg valaki, aki járt ott és jobb hallása van, mint nekem.
(Tudom-tudom, valójában ez nem is kritika, hanem élménybeszámoló a szerencséről, de klasszikus darabokra vonatkozóan annyira limitált ismerettel rendelkezem, hogy nem tudom, hogy mi a jó, a jobb, a legjobb, csak azt, hogy nekem mit jelentett és mit éltem át. Így jellemzően nem is nagyon írok komoly zenei kutakodásaimról - ha nincs hozzá elmesélni való történetem.)
Ez a fénykép kb. onnan fotózódott, ahová az eredeti jegyünk szólt. Ugye, remek hely? ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése