Nem hátrány, ha az ember előre tudja, hogy mire számítson. Ebben az esetben vagy elkerül bizonyos helyzeteket vagy méltósággal tudja viselni.
Rám nem jellemző az előzetes készülődés, véletlenszerűen és hangulatomra hagyatkozva döntök színházi előadásokat illetően. Sokszor rosszul.
A pozsonyi Meteorit Nemzetközi Színház attól nemzetközi, hogy különböző nemzetiségű színészek játszanak együtt a színpadon. Szegényes képzettársításomban ez valahogy mégis azt jelentette, hogy együtt, de magyarul. Nos, nem. Együtt és mindenki a saját nyelvén. Akinek kettő is van, az vegyesen. Így láttam tehát Euripidész drámáját szlovákul, csehül, angolul és magyarul - egyszerre. Utoljára ilyen zanzával a Kálmán Imre tiszteletére rendezett nemzetközi operettgálán találkoztam, de ott nem volt zavaró, hiszen a dalokat (gyermekkorom szilveszteri és egyéb élményeinek bázisán) bőszen énekeltem magamban (természetesen magyarul). Na, Euripidész nem képezte szerves részét gyermekkorom memoriterjeinek, így nem volt mit a fejemben énekelni, szavalni, gondolni... Pedig tudom, tudom... Dionüszosz isteni voltát tagadják a galád thébaiak, ezért bosszútállni érkezik a hős. Pentheusz bár erőteljes vonzalmat érez Dionüszosz iránt, hezitál, nem meri érzelmeit, az új iránti vágyát szabadjára engedni, szembeszáll és veszít. Saját anyja, Agaué öli őt meg. Szép történet.
Na, de hogy is van ez más nyelvre kapcsolva és más hangszerelésben? Dionüszosz olyan, mint David Beckham és David Bowie egybegyúrva. Metroszexuális lénye a szórólap szerint popsztár, a darab során angol nyelven előadott Marilyn Manson zenéjére hajazó dala alapján inkább rocksztár felhangú kirakatbábú, aki valahogy mindenki körül ott van, mindenki cipeli, mozgatja, áthelyezi, hatalmába kerül, vágyakozik iránta. Ezt még én is, aki amúgy a táncban kifejezett érzések, történet-töredékek megértésében nem jeleskedem, fel tudom fogni a hangos, lüktető zenei aláfestés ellenére, mellett is. A bakkhánsnők prostituált-elmeháborodott figuráját már kevésbé, bár kimondottan tetszenek a szövegmentes mozdulatsoraik, inkább képszerűen tárolom, mintsem a mű megértéséhez szükséges történésként. Pentheusz akár a Turandotból is átfuthatott volna az operaházból, nekem legalábbis oda linkel gonosz kis freudi agyam. Biztos az aranynadrág-aranyöv miatt. Teljes a káosz. A történet lényegében mindegy, az első részben mindenki kiabálva beszél, az érzések arcon történő megjelenítésére hasznosabbak lettek volna a maszkok, a színészeknek ez ugyanis nem ment, nagyon nem.
A második rész már valamivel színházasabbra sikerült, voltak csendek és igazi dráma egy darab máj körül, mely ugyan a mű legkegyetlenebb része hivatott volna lenni, de a néhai Moha és Páfrány mesét eszembe juttató nyelv miatt én inkább házastársi vacsorabotránynak éltem meg. "Megint nem rántotthús, hanem máj, mindig csak máj." Ez persze nem támasztotta fel a máj "alapjául" szolgáló Pentheuszt és nem csökkentette az Agauét alakító Pavlína Storková érdemeit sem - már ami az alakítást illeti. Tényleg hittem neki, ebben az egy kicsi jelenetben legalábbis, mert amúgy meg ő volt a legrosszabb. Megint tudnék hozni egy párhuzamot - a jelen blogon is szereplő Blikk című rettenet rágógumis, copfos, hátizsákos betépett "Kiscsaj"-át, Stefanovics Angélát. Na, pont olyan üresnek és hiteltelennek éreztem Agauét, mint Kiscsajt. És még hasonlít is egymásra a két színésznő.
Számomra nem derült ki, hogy Dionüszosz akkor most egy önelégült és bosszúvágyó gyilkos vagy csak saját mámorító, tudatmódosító hatásának következményeit kénytelen viselni. Bizonyára jobban ment volna a megértés, ha az előadás előtt tudatmódosítok. Így viszont a legbutább, legértetlenebb nézőnek éreztem magam, aki bármi mással tölthette volna az idejét színház helyett, hiszen ígysem volt színházban. Lélekben semmiképpen sem. Sajnos.
Rám nem jellemző az előzetes készülődés, véletlenszerűen és hangulatomra hagyatkozva döntök színházi előadásokat illetően. Sokszor rosszul.
A pozsonyi Meteorit Nemzetközi Színház attól nemzetközi, hogy különböző nemzetiségű színészek játszanak együtt a színpadon. Szegényes képzettársításomban ez valahogy mégis azt jelentette, hogy együtt, de magyarul. Nos, nem. Együtt és mindenki a saját nyelvén. Akinek kettő is van, az vegyesen. Így láttam tehát Euripidész drámáját szlovákul, csehül, angolul és magyarul - egyszerre. Utoljára ilyen zanzával a Kálmán Imre tiszteletére rendezett nemzetközi operettgálán találkoztam, de ott nem volt zavaró, hiszen a dalokat (gyermekkorom szilveszteri és egyéb élményeinek bázisán) bőszen énekeltem magamban (természetesen magyarul). Na, Euripidész nem képezte szerves részét gyermekkorom memoriterjeinek, így nem volt mit a fejemben énekelni, szavalni, gondolni... Pedig tudom, tudom... Dionüszosz isteni voltát tagadják a galád thébaiak, ezért bosszútállni érkezik a hős. Pentheusz bár erőteljes vonzalmat érez Dionüszosz iránt, hezitál, nem meri érzelmeit, az új iránti vágyát szabadjára engedni, szembeszáll és veszít. Saját anyja, Agaué öli őt meg. Szép történet.
Na, de hogy is van ez más nyelvre kapcsolva és más hangszerelésben? Dionüszosz olyan, mint David Beckham és David Bowie egybegyúrva. Metroszexuális lénye a szórólap szerint popsztár, a darab során angol nyelven előadott Marilyn Manson zenéjére hajazó dala alapján inkább rocksztár felhangú kirakatbábú, aki valahogy mindenki körül ott van, mindenki cipeli, mozgatja, áthelyezi, hatalmába kerül, vágyakozik iránta. Ezt még én is, aki amúgy a táncban kifejezett érzések, történet-töredékek megértésében nem jeleskedem, fel tudom fogni a hangos, lüktető zenei aláfestés ellenére, mellett is. A bakkhánsnők prostituált-elmeháborodott figuráját már kevésbé, bár kimondottan tetszenek a szövegmentes mozdulatsoraik, inkább képszerűen tárolom, mintsem a mű megértéséhez szükséges történésként. Pentheusz akár a Turandotból is átfuthatott volna az operaházból, nekem legalábbis oda linkel gonosz kis freudi agyam. Biztos az aranynadrág-aranyöv miatt. Teljes a káosz. A történet lényegében mindegy, az első részben mindenki kiabálva beszél, az érzések arcon történő megjelenítésére hasznosabbak lettek volna a maszkok, a színészeknek ez ugyanis nem ment, nagyon nem.
A második rész már valamivel színházasabbra sikerült, voltak csendek és igazi dráma egy darab máj körül, mely ugyan a mű legkegyetlenebb része hivatott volna lenni, de a néhai Moha és Páfrány mesét eszembe juttató nyelv miatt én inkább házastársi vacsorabotránynak éltem meg. "Megint nem rántotthús, hanem máj, mindig csak máj." Ez persze nem támasztotta fel a máj "alapjául" szolgáló Pentheuszt és nem csökkentette az Agauét alakító Pavlína Storková érdemeit sem - már ami az alakítást illeti. Tényleg hittem neki, ebben az egy kicsi jelenetben legalábbis, mert amúgy meg ő volt a legrosszabb. Megint tudnék hozni egy párhuzamot - a jelen blogon is szereplő Blikk című rettenet rágógumis, copfos, hátizsákos betépett "Kiscsaj"-át, Stefanovics Angélát. Na, pont olyan üresnek és hiteltelennek éreztem Agauét, mint Kiscsajt. És még hasonlít is egymásra a két színésznő.
Számomra nem derült ki, hogy Dionüszosz akkor most egy önelégült és bosszúvágyó gyilkos vagy csak saját mámorító, tudatmódosító hatásának következményeit kénytelen viselni. Bizonyára jobban ment volna a megértés, ha az előadás előtt tudatmódosítok. Így viszont a legbutább, legértetlenebb nézőnek éreztem magam, aki bármi mással tölthette volna az idejét színház helyett, hiszen ígysem volt színházban. Lélekben semmiképpen sem. Sajnos.
2 megjegyzés:
Fellengzősnek tűnsz, és az az érzésem, valamiért kisebbségi érzéssel küzdesz, azért akarod (ál)műveltségedet "kék köddel" eltakarni. Légy az, ami valójában vagy, előbbre jutsz, hidd el.
Fellengzősnek nem akartam tűnni, hidd el, bár lehet, hogy tényleg az vagyok. Azért köszönöm a megjegyzést, mert visszajelzés, s mint ilyen: nekem hasznos. Meg érdekel is mások véleménye. Mondjuk nem feltétlenül saját magamról, de ezt is szívesen fogadom. :)
Megjegyzés küldése