Shakespeare: Lear király (a Szegedi Nemzeti Színház vendégjátéka a Thália Színházban, 2008. május 7.)

Rossz-e az az előadás, amelyről a szünetben a közönség fele távozik?

Rossz-e az az előadás, amelyen a díszlet részeként egy funkciómentes szimbólum-telefonfülke inkább az "előző előadásról ott felejtett" látszatot, mint a szerves kapcsolatot hangsúlyozza?

Rossz-e az az előadás, amelyen még a rutinos színházbajáró is kényelmetlenül feszeng és egy idő után már sznobságból sem próbál úgy tenni, mintha értené: mi történik a színpadon?

Rossz-e az az előadás, ahol egy légkondícionáló zümmögése képes elnyomni a színészek hangját?

Klasszikusra vágytam, Zsótértól az ember mindent kaphat, de klasszikust nem. Lehet azt mondani, hogy azért nem értettem meg a lényegi mondanivalót, mert nem vagyok elég művelt, meg amúgy is konzervatív vagyok... Az vagyok. Ilyet nem szabad egy színházzal tenni. Maximum stúdióban, de oda meg nem való a Lear.

A Thália "gondnoksága" ráérezhetett erre, biztosan olvasták a kritikákat, s ezért a légkondícionálót olyan alacsony hőmérsékletre állították, hogy meg lehetett fagyni, fizikai szenvedés volt minden eltöltött perc a darab nélkül is. Így azok, akik feladták a szünetben, bátran hivatkozhattak érzékeny szervezetükre, s nem kellett egyből megfogalmazniuk, hogy "ilyen rosszat talán még nem is láttam soha". Kegyes feloldozás, gondos Thália. (Azért ha a következő vendégelőadásnál is hűtőházra hasonlít majd a nézőtér, mást kell majd feltételeznem.)

Én nem akarom eljátszani, hogy azon kevesek közé tartoztam (tartozom), akik megértették a művészi mondanivalót. Én azon sokak közé tartozom, akiket bosszant a minimál-színjátszás, a néha kifejezéstelen (és halk) beszéd, a szinte mozdulatlanságba merevített történet... Így már meg sem kell említenem a bosszantó díszletet (a hülye telefonfülkével), a nemcseréket, a térbeli mozgások követhetetlenségét és a szövegtévesztéseket (az egy nézőre vetített bakik száma itt volt a legmagasabb az általam eddig látott ÖSSZES előadás közül!)... Szeretheti ezt egy maroknyi ember, lehet ez egy új tálalási mód, de ha nem jó a főzt, nem eszik meg, akármilyen rafináltan is tesszük a publikum elé. Zsótérnak sikerült elérnie azt, hogy az ember evés nélkül is rosszul lesz a főztjétől.

Csak tudnám, hogy a telefonfülke...?

(A Lear király a Szegedi Nemzeti Színház honlapján: http://www.szinhaz.szeged.hu/sznsz/szindarab/william-shakespeare-lear-kiraly)