Miért olvas egy felnőtt ember mesét?
Mert egy felnőtt ember talán már megérti a mesét, bár a felnőtt ember ebből fakadóan nem is élvezi annyira. Legalábbis én így jártam Nathan Kravetz A más színű lovával...
A könyvet egy kutyás barát, csapattag rokonának halála eredményezte vagyis úgy "örököltem". Hála érte (nem a rokon haláláért, hanem a könyvért természetesen), most úgyis valami könnyedebbre vágytam, valamire, ahol nem kell okosan hümmögnöm magamban a sejtetéseken, ami levisz gyerekbe és mindent érteni fogok, amit olvasok. Nem utolsó szempontként a napi tizensok órás számítógép előtti munkavégzésben megfáradt szemem sem ugrik ki a buszon, ha a nagy, olvasáskönnyítős betűket bújom.
A más színű ló története egyszerű. Van egy kisfiú, aki szépen rajzol, de egy napon kék lovat, majd zöld lovat, majd lila lovat fest. A tanár nem érti, az igazgató nem érti, a tanfelügyelő nem érti, az orvos nem érti, az egyetemen kiállítást szervező és azt meglátogatók viszont értékelik és a kisfiú rajza lesz a közönségdíjas. Ezt követően már nem rajzol természet-idegen színű lovakat, ő is repülőt, házat és hétköznapi dolgokat rajzol... Aztán jön a Stephen King-es fordulat: mígnem egy szép napon zöld tehén terem a lapon.
Valami baja van a gyereknek? Henry Baxternek semmi baja. Sehringer is megmondta már, hogy a rajznak mindig van önkifejezési aspektusa, amely egész egyszerűen egy kapcsolatteremtési igény. Ez nem csak gyerekeknél létezik persze, de könyvünk hőse gyerek. Tehát önkifejez, miközben a felnőttek azt hiszik, hogy beteg. Aztán a műértő közönség sznobizmusból vagy tényleg értésből Henry kék lovát hozza ki győztesnek. Az üzenet célbaért, felesleges tovább feszíteni a húrt. Vajon szándékos externalizációról lehetett szó? Egy gyereknél szinte kizárt, bár Henry valójában nem is gyerek - mivel Nathan Kravetz nem az. Lehet, hogy Nathan Kravetz pontosan tudta, hogy a ló, mint olyan milyen pszichodiagnosztikai jelentéssel bír. Lehet, hogy Nathan Kravetz pont nekem írta ezt a mesét, hogy az egészet elemezgessem és több időt töltsek az összesen 31 képes-nagybetűs oldalas könyvvel, mint egy hatszáz oldalas "felnőtt regénnyel"...
Óvodás koromban én is kék lovat fogtam a királylány hintója elé, de pont a kéksége miatt nem mehetett az országos rajzversenyre. Helyette rajzolnom kellett "normális állatosat". Ebből fakadóan aztán nem is ismertem fel a saját rajzom, amikor az eredményhirdetésre mentünk, hiszen a kéklovas korszakomba elég nehezen illeszkedett a standard elefántot, zsiráfot és antilopot tartalmazó életkép... Azért szép emlék a kazincbarcikai díjkiosztó, főleg mert kaptam olyan festéket, amellyel még szebb kék lovakat festhettem.
Freud biztosan homlokon csókolna most, de már zökkenek is vissza gyermekkorom emlékeiből, tehát kedves mindenki:
azt ne felejtsük el, hogy egy gyermek sosem impresszionista. Egy gyermek a tartalmat, jelentést, minden rendelkezésére álló információt belesűrít a képbe. Henry Baxternek a ló kék volt. Belülről fakadóan kék. Nekem még most is az.
Mert egy felnőtt ember talán már megérti a mesét, bár a felnőtt ember ebből fakadóan nem is élvezi annyira. Legalábbis én így jártam Nathan Kravetz A más színű lovával...
A könyvet egy kutyás barát, csapattag rokonának halála eredményezte vagyis úgy "örököltem". Hála érte (nem a rokon haláláért, hanem a könyvért természetesen), most úgyis valami könnyedebbre vágytam, valamire, ahol nem kell okosan hümmögnöm magamban a sejtetéseken, ami levisz gyerekbe és mindent érteni fogok, amit olvasok. Nem utolsó szempontként a napi tizensok órás számítógép előtti munkavégzésben megfáradt szemem sem ugrik ki a buszon, ha a nagy, olvasáskönnyítős betűket bújom.
A más színű ló története egyszerű. Van egy kisfiú, aki szépen rajzol, de egy napon kék lovat, majd zöld lovat, majd lila lovat fest. A tanár nem érti, az igazgató nem érti, a tanfelügyelő nem érti, az orvos nem érti, az egyetemen kiállítást szervező és azt meglátogatók viszont értékelik és a kisfiú rajza lesz a közönségdíjas. Ezt követően már nem rajzol természet-idegen színű lovakat, ő is repülőt, házat és hétköznapi dolgokat rajzol... Aztán jön a Stephen King-es fordulat: mígnem egy szép napon zöld tehén terem a lapon.
Valami baja van a gyereknek? Henry Baxternek semmi baja. Sehringer is megmondta már, hogy a rajznak mindig van önkifejezési aspektusa, amely egész egyszerűen egy kapcsolatteremtési igény. Ez nem csak gyerekeknél létezik persze, de könyvünk hőse gyerek. Tehát önkifejez, miközben a felnőttek azt hiszik, hogy beteg. Aztán a műértő közönség sznobizmusból vagy tényleg értésből Henry kék lovát hozza ki győztesnek. Az üzenet célbaért, felesleges tovább feszíteni a húrt. Vajon szándékos externalizációról lehetett szó? Egy gyereknél szinte kizárt, bár Henry valójában nem is gyerek - mivel Nathan Kravetz nem az. Lehet, hogy Nathan Kravetz pontosan tudta, hogy a ló, mint olyan milyen pszichodiagnosztikai jelentéssel bír. Lehet, hogy Nathan Kravetz pont nekem írta ezt a mesét, hogy az egészet elemezgessem és több időt töltsek az összesen 31 képes-nagybetűs oldalas könyvvel, mint egy hatszáz oldalas "felnőtt regénnyel"...
Óvodás koromban én is kék lovat fogtam a királylány hintója elé, de pont a kéksége miatt nem mehetett az országos rajzversenyre. Helyette rajzolnom kellett "normális állatosat". Ebből fakadóan aztán nem is ismertem fel a saját rajzom, amikor az eredményhirdetésre mentünk, hiszen a kéklovas korszakomba elég nehezen illeszkedett a standard elefántot, zsiráfot és antilopot tartalmazó életkép... Azért szép emlék a kazincbarcikai díjkiosztó, főleg mert kaptam olyan festéket, amellyel még szebb kék lovakat festhettem.
Freud biztosan homlokon csókolna most, de már zökkenek is vissza gyermekkorom emlékeiből, tehát kedves mindenki:
azt ne felejtsük el, hogy egy gyermek sosem impresszionista. Egy gyermek a tartalmat, jelentést, minden rendelkezésére álló információt belesűrít a képbe. Henry Baxternek a ló kék volt. Belülről fakadóan kék. Nekem még most is az.
Nathan Kravetz: A más színű ló (Móra Könyvkiadó, 1976.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése