Pénteken a kutyás csapattal az egyik tagunk, barátunk születésnapi meglepetés vacsoráját tartottuk, ehhez választottuk helyszínül a tévés Gianni éttermét, mert szerettünk volna egy olyan helyet, amely
- az udvarias kiszolgálással,
- a jó ételekkel,
- az általunk vitt torta felszolgálásával,
- könnyű elérhetőséggel
járul hozzá ahhoz, hogy feledhetetlenné tegyük az estét.
Nem kellett csalódnunk. Nem, nem, Gianni étterme nem az igazi ínyencekről, bár szerintem ők is találnak kedvükre valót az étlapon, sokkal inkább az olaszosan temperamentumos, de mégis anyásan törődő kiszolgálásról, magas minőségű alapanyagokról, kényelmes-otthonos elrendezésről, tehát a jó hangulatról szól.
Nem is biztos, hogy enni megy ide az ember... A házi szélesmetélt vargánya szeletekkel forgatva sajnos kihűlt, a tészta pedig hidegen kicsit műanyag-szerűvé vált, de igazából szerintem az adott - oldott hangulatú és boldog - pillanatban bármit megettem volna, akár a '80-as évek műanyagbanánjait, narancsait is. :) Meg az sem különösebben rossz érzés, ha az embernek az első falatnál az jut eszébe, hogy "én ezt jobban el tudnám készíteni", aztán ahogy szép lassan elfogyasztja az ételt, eltöpreng azon: vajon mit tehettek még bele... (Sosem fogom megtudni.)
Mindenesetre a Pomo D'ororól egy biztosan elmondható: náluk a vendég az úr. S ha csak ez lenne az egyetlen dolog, amit ki lehetne emelni, már akkor is többet mondhatnék róla, mint sok más étteremről, de szerencsére... Tényleg ajánlom. Nem azért, hogy utána, mint egy jól időzített, tökéletes szeretkezést követően, tüzijátékot véljen látni, érezni az ember... Ahhoz még keresem az igazi éttermet... De egy könnyed estéhez tökéletes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése