Okkal kérdezheti bárki: mi tartott ennyi ideig? Ez a könyv nem most jelent meg! Igen, mea culpa, én is birtoklom már egy ideje, a lapjai meg is sárgultak (fura, mert azért ennyire nem jelent meg régen), de csak most vettem erőt magamon, hogy a kis túlzással osztálynaplónyi könyvet a hónom alá fogva kiolvassam. Kicsit bánom, hogy eddig vártam.
Mark Renton fut a kamera felé. Ez jutott eszembe, amint belekezdtem, de a befejezéshez érve már 100%-os, hamisíthatatlan Trainspotting életérzésem támadt, merthogy Gerlóczy könyve ezen hivatkozott kultfilm könyves pandantja. Lázadó, önpusztító, széthullásában mássá rendeződő, néha érthetetlen és elítélendő, máskor meg egészen banálisan szerelmes-felhangú kortörténeti kórtörténet.
Hogyan kezel egy kezelhetetlen fiatalt az iskolai rendszer? Sehogy. Ezt megkapjuk sokszor és telibe, de az iskolarendszer kritikájaként én bevallom, nem tekintem az írást. Érdeklődéssel olvastam az államitól a vallásin át az alapítványiig megsemmisített iskolák bemutatását, hozzáállást, tanárkodást, diákos klikkesedést és a főhős szociopata társadalmi tengés-lengését. Nem azért, mert azonosulni tudtam vele (hogy tehetném pedagógus végzettséggel, de komolyan?), hanem mert Gerlóczy olyannyira van eszköze birtokában, hogy új stílust kellene elnevezni róla az irodalomban. Én most magamnak "freudi asszociatív retro-barokk" stílusmeghatározást kódoltam Gerlóczy neve mellé kis kobakomban, mert tényleg megérdemli és mert tényleg nem tudom máshogy megfogalmazni, hogy mi az, amit a szavakkal, mondatrészekkel tesz ez a fiatalember. Hömpölyög, átköt, olyan szavakat használ (az utoljára a nagyanyám szájából hallott "garaboly" felidézéért örökre hálás leszek, ígérem), melyeket már rég elsüllyesztett a modernizáció, sorokon keresztül cipeli, vonja azt az egy mondatot, hogy a végén pont és már le is zárja az egészet. Az ember meg csak néz körbe, hogy akkor mennyi információt is kapott hirtelen nagydózisban és nekilát újra, hátha akkor minden elemét be tudja fogadni. Aztán rájön, hogy nem, mert a mondatok nem állnak meg annyiban, hogy jók és érdekesek, hanem még dallamuk is van, gyermekdalosan könnyed, felütésekkel, ritmusváltásokkal és mindennel, ami előtt leborulok, mert soha nem leszek képes ilyen eszköztárat felvonultatni, bármennyire is szeretném: én sajnos soha nem leszek Gerlóczy Márton.
A történet - a könyv szempontjából - ezredrangú, ne is várjon senki kalandregényt, az Igazolt hiányzást a stílus miatt kell olvasni. Kultkönyv. Irodalmi Trainspotting. Aki még halogatta, most pótolja. Mert Gerlóczyból nincs igazolt hiányzás.
(Gerlóczy Márton honlapja: www.gerloczymarton.hu)
Mark Renton fut a kamera felé. Ez jutott eszembe, amint belekezdtem, de a befejezéshez érve már 100%-os, hamisíthatatlan Trainspotting életérzésem támadt, merthogy Gerlóczy könyve ezen hivatkozott kultfilm könyves pandantja. Lázadó, önpusztító, széthullásában mássá rendeződő, néha érthetetlen és elítélendő, máskor meg egészen banálisan szerelmes-felhangú kortörténeti kórtörténet.
Hogyan kezel egy kezelhetetlen fiatalt az iskolai rendszer? Sehogy. Ezt megkapjuk sokszor és telibe, de az iskolarendszer kritikájaként én bevallom, nem tekintem az írást. Érdeklődéssel olvastam az államitól a vallásin át az alapítványiig megsemmisített iskolák bemutatását, hozzáállást, tanárkodást, diákos klikkesedést és a főhős szociopata társadalmi tengés-lengését. Nem azért, mert azonosulni tudtam vele (hogy tehetném pedagógus végzettséggel, de komolyan?), hanem mert Gerlóczy olyannyira van eszköze birtokában, hogy új stílust kellene elnevezni róla az irodalomban. Én most magamnak "freudi asszociatív retro-barokk" stílusmeghatározást kódoltam Gerlóczy neve mellé kis kobakomban, mert tényleg megérdemli és mert tényleg nem tudom máshogy megfogalmazni, hogy mi az, amit a szavakkal, mondatrészekkel tesz ez a fiatalember. Hömpölyög, átköt, olyan szavakat használ (az utoljára a nagyanyám szájából hallott "garaboly" felidézéért örökre hálás leszek, ígérem), melyeket már rég elsüllyesztett a modernizáció, sorokon keresztül cipeli, vonja azt az egy mondatot, hogy a végén pont és már le is zárja az egészet. Az ember meg csak néz körbe, hogy akkor mennyi információt is kapott hirtelen nagydózisban és nekilát újra, hátha akkor minden elemét be tudja fogadni. Aztán rájön, hogy nem, mert a mondatok nem állnak meg annyiban, hogy jók és érdekesek, hanem még dallamuk is van, gyermekdalosan könnyed, felütésekkel, ritmusváltásokkal és mindennel, ami előtt leborulok, mert soha nem leszek képes ilyen eszköztárat felvonultatni, bármennyire is szeretném: én sajnos soha nem leszek Gerlóczy Márton.
A történet - a könyv szempontjából - ezredrangú, ne is várjon senki kalandregényt, az Igazolt hiányzást a stílus miatt kell olvasni. Kultkönyv. Irodalmi Trainspotting. Aki még halogatta, most pótolja. Mert Gerlóczyból nincs igazolt hiányzás.
(Gerlóczy Márton honlapja: www.gerloczymarton.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése